Ábrámnak fiú igértetik
"E dolgok után lőn az Úr beszéde Ábrámhoz látomásban, mondván: Ne félj Ábrám: én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges. És monda Ábrám: Uram Isten, mit adnál énnékem, holott én magzatok nélkűl járok, és az, a kire az én házam száll, a Damaskusbeli Eliézer?"
(1Móz 15: 1, 2)
Ábrám ismét bőséges bizonyítékát adta Teremtője iránt megnyilvánuló hitének, Tőle kapott bölcsességének, és szeretetének. Ezzel szellemileg és lelkileg egyaránt sokat fejlődött. Szellemileg, mert tanult a körülményekből; lelkileg, mert helyesen reagált rájuk, ezek következményeit közvetlenül megalapozhatta. E csodálatos mértékű fejlődés után a Teremtő ismét ígérettel állt elő. Ábrám igen magas transzcendentális szinten képes Teremtőjére gondolni, Vele beszélgetni az éjszaka bizonyos szakaszában. Ilyenkor mintegy meghitt beszélgetés alakul ki közöttük. Természetesen nappal is folyamatos és szeretetteljes kapcsolatot ápol Vele, hisz ez a kapcsolat vezérli tetteit, gondolkodásmódját, döntéseit, és embertársaival való kapcsolatát. Azonban éjjel, amikor már nem szükséges a fizikai körülményekre figyelnie, teljesen áthatják a lelkét a magasabb dimenziók, ahol közelebbi és közvetlenebb, bensőségesebb kapcsolatot ápolhat szeretetének és imádatának tárgyával, Istenével. Ezekből a meghitt beszélgetésekből nyeri erejét napi tevékenységeinek maradéktalan ellátásához, és a körülötte tapasztalható kedvezőtlen körülmények, az emberi ostobaság, és démoni gonoszság elviseléséhez; s azokon így képes felülkerekedni. Ezek az éjszakai beszélgetések asztrális síkon kezdődnek, majd ahogy egyre elmélyültebbé válik a párbeszéd, amely képekben és szavakban egyaránt megnyilvánul; egyre magasabb, könnyedebb dimenziókban – kauzális (ok-okozati), mentális (érzelmi), éteri (határ-energetikai) síkokra száll. A szellemi birodalomba is képes betekintést nyerni lelke éteri burkának vezetésével, a szellem törvényeinek szisztematikus megértése révén.
Így ezen alkalommal a beszélgetés kettejük között ismét arról szól, hogy Isten meg kívánja ajándékozni szeretett szolgáját, Ábrámot. Ábrám nem érti, mégis mit adhat még neki az Isten, hisz bármi legyen is az: nem az ő utóda fogja tőle elörökölni, hanem vagyonának felügyelője, Eliézer, aki ráadásul még csak nem is rokona, s a hitével is csak utólag került kapcsolatba. Hűsége miatt mégis Ábrám legfőbb támasza lett.
De mégis kaphat valamit, aminek örülni fog!
"És monda Ábrám: Ímé énnékem nem adtál magot, és ímé az én házam szolgaszülöttje lesz az én örökösöm. És ímé szóla az Úr ő hozzá, mondván: Nem ez lesz a te örökösöd: hanem a ki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd."
(1Móz 15: 3, 4)
Már korábban is ígérte neki a Magasságos, hogy az ő utódainak a száma olyan lesz, mint a földnek pora; de mivel a felesége, Szárai magtalan volt, úgy gondolta, hogy a szolgáit fogja megszaporítani, ő, pedig köteles lesz őket fiaiként nevelni. Szeretni most is úgy szerette őket. Tehát elfogadta volna ezt a lehetőséget is. Nem véletlen emelte fel a kezét végzésre, miszerint egy szolga-szülöttre fogja hagyatékozni a vagyonát.
Ellenben a Teremtő másként képzeli szolgája jövőjét.
Ábrám hite
"És kivivé őt, és monda: Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; - és monda nékie: Így lészen a te magod. És hitt az Úrnak és tulajdoníttaték az őnéki igazságul."
(1Móz 15: 5, 6)
A korábbi ígéreteket ismétli meg neki a Teremtő, de most már úgy, hogy előtte közli: mindez az ő ágyékából fog származni, nem a szolgáját fogja fölhasználni Isten. Természetesen Ábrám jó ideje könyörög Istenéhez utódért, hisz a férfiúi hitelén esik csorba, ha nincs magzata. Előbb-utóbb kikezdheti a hitét is e tény. A fölöttébb való szenvedés még a bölcset is megbolondítja – mondja egy példabeszéd. A túlzott vágyakozás, pedig bűnt szül – beszél róla Pál apostol. E kettő szoros kapcsolatban áll egymással. Ezt már tapasztalatból tudom.
Ezeken az éjszakai beszélgetéseken a Teremtő felvázolta Ábrám előtt a lehetőségeket, melyek során az ő ágyékából gyermek származhat. Egyik lehetőség, hogy Szárai mellé vesz magának egy második feleséget is; illetve, hogy Ő képes Szárai magtalanságát orvosolni. Valójában egyébként is a Teremtő biotikai és szellemi elrendezése folytán vált lehetővé, hogy Szárai magtalan. Az Isten pontosan tudja, hogy hol a hiba. Nem biotikai, hanem hitbéli problémával áll szemben az asszony. Nincs olyan mély hite a Teremtőjével kapcsolatban, mint urának. S ennek a feszültségnek van egy olyan hatása, ami anyaggá formálódik, s termékenyülési gátló-anyagot termel a szervezetében. Valójában egyetlen betegségért sem tehető felelőssé valamely anyag, vagy szerv működésének minősége. A problémának ezek csak a megnyilvánulásai. A probléma gyökere kettős: egyrészt öröklődve halmozódik egy-egy kór (ez megelőzhető egy bizonyos szintig a rokoni házasságok kerülésével), másrészt viszont az illető személyének gondolkodásmódja, hite felnagyíthatja, elindíthatja (persze el is simíthatja) a bajt. Kisebb mértékben ugyan, de felelős lehet ilyesmiért az életkörülmény, amely segít kialakítani az esetlegesen helytelen gondolkodásmódot, vagy sérült érzelmeket, pontatlan lelkiismeretet. Bár ezek a körülmények épp azért vannak, hogy rajtuk keresztül mutatkozzék meg a szív indítéka. A döntés mindig a kezünkben van: mi döntjük el, hogy miként kezeljük ezeket.
Ábrám ezen ismereteinek birtokában kétséget kizáróan meggyőződött arról, hogy amit a Teremtője ígér neki: azt megalapozva teszi. Ilyet csak Isten ígérhet, hisz egyedül Ő képes arra, hogy egy ember hitét, lelkiismeretét helyesen kiművelve, akár még az öröklött problémákat is ki tudja küszöbölni. Persze ehhez kell az ember is! Mint alant láttuk: az ő döntésén múlik, hogy az isteni irányítást elfogadja-e, vagy ellene szegül. Ettől függ ugyanis a gyógyulás. Mindezt az Isten hármas arculatának szoros együttműködése teszi lehetővé: a teremtés, a fenntartás és az ítélet. E három egyenként nem működik, hisz ítélet nélkül nem lehet teremtést fenntartani; fenntartás nélkül viszont értelmetlen a teremtés. E három dolog jelenleg még nincs egyensúlyban. Ennek kialakításáról szól az Írás.
Isten szövetséget köt Ábrámmal
"És monda néki: Én vagyok az Úr, ki téged kihoztalak Úr-Kaszdimból, hogy néked adjam e földet, örökségedűl. És monda: Uram Isten, miről tudhatom meg, hogy öröklöm azt?"
(1Móz 15: 7, 8)
Ábrám most már biztos benne, hogy Isten saját ágyékából való örököst ígért neki. Azonban azt is ígéri, hogy ez az örökös nem csupán a marháit, és egyéb jószágait örökli, hanem a földet is, amelyet tapos. Ez Ábrám számára új, hiszen pásztornép lévén sohasem volt földbirtoka. Mindig a környező népekkel való egyetértésben, s velük kereskedve vált lehetővé jószágainak legeltetése. Most azonban azt mondja a Magasságos, hogy ezen túl nem kell megegyeznie ezekkel az idegenekkel a legeltetés jogáért, hanem neki adja ezt a földet, s később a leszármazottai is öröklik tőle. Ez a tulajdon-viszony persze jelképes. Valójában a Teremtőé a föld, s annak minden élőlénye. Viszont időről időre, és területről területre rábízza ezt szolgáira (vagy átengedi idegeneknek), hogy azok viseljék gondját. Éppen úgy, ahogy Éden kertjében rábízta Ádámra. Itt Kánaánban azonban sokkal komolyabb problémával kell szembenézni a gondoskodás során. Igen sokrétű gondozásról van szó. Igen sok a gyom és a ragadozó. Tehát igen észnél kell lenni a művelésnél.
Ábrám jelet akar. Ez irányú hite nincs kielégítően megalapozva. A hit a következőképpen alakul ki az emberben: A személy ismerethez, majd ezen keresztül tudáshoz jut. A kettő helyes összhangjából fakadóan (kimunkált lelkiismerettől hajtva) ezt cselekvésre váltja. A cselekvés visszahatásait megtapasztalja. Az így elraktározott élményt jó mélyen elraktározza a szívében. Ez lesz az érzelem. Minden további inger (érzés, ismeret… stb.) ezzel az érzelemmel ütközik. A személy kapcsolódási pontot keres a szívbe zárt érzelem és az újonnan érkezett szellemi inger között. Ha bele tudja építeni, akkor az új ismeret szempontjából hit alakul ki anélkül, hogy ezt valójában megtapasztalhatta volna (hiszen a hit éppen a meg nem tapasztalt dolgokról való meggyőződés). Ha ezen új ismeret-anyagot nem képes a már szívébe zárt tapasztalatokhoz szilárdan hozzákapcsolni (mert nincs hova), vagy nem tökéletesen illeszkedik ahhoz, akkor kétely merül fel. Ez jó esetben egészséges dolog, hisz az embert arra indítja, hogy tisztázza. Tehát az egészséges kétely nem keverendő össze a hitetlenséggel!
Ábrámnak ez az új ígéret valójában nem képes gyökeret verni eddigi élettapasztalataival teleírt szívében. Jóllehet, tökéletesen hisz Teremtőjének, mégis logikusan arra vágyik, hogy ezt hitelt érdemlően jól a szívébe zárhassa – hisz neki sohasem volt földje (főleg nem országa!). Válaszul a Teremtő a fent vázolt elvet és rendet arra használja fel, hogy szerető szolgájának minden kételyét eloszlassa. Figyeljük, csak!
"És felele néki: Hozz nékem egy három esztendős üszőt, egy három esztendős kecskét, és egy három esztendős kost, egy gerliczét és egy galambfiat. Elhozá azért mind ezeket, és kétfelé hasítá azokat, és mindeniknek fele részét a másik fele része átellenébe helyezteté; de a madarakat nem hasította vala kétfelé."
(1Móz 15: 9, 10)
A Teremtő tudja, hogy Ábrám ismeri azt a jóslási módszert, amelyet Ur-Kaszdimban tanult, és a fent felsorolt állatokkal a leírt módon kell elvégezni, majd belőlük a jeleket kiolvasni, értelmezni. Ez alapvetően Jehova szemében egy helytelen jóslási mód, Ő azonban – mint tudjuk – mindent meg tud tisztítani, s helyesen felhasználni az Őt igazán imádók számára. Itt is így tesz. Sőt, mindez új értelmet is nyer Ábrám szemében.
"És ragadozó madarak szállának e húsdarabokra, de Ábrám elűzi vala azokat."
(1Móz 15: 11)
Ez a cselekedet már önmagában is igen komoly jelzés-értékű. Ábrám megvédelmezi azt, ami az övé. A madarak és a felhasznált barmok mind-mind tiszta állatok úgy a Teremtő, mint Ábrám szemében. Ez kiváló kiindulási pont a kétely tisztázásához. Ragadozók, vagyis tisztátalan madarak közelítenek a tiszta áldozat darabjaihoz, melyeket Ábrám teljes egyértelműen elűz. Így kell majd elűznie a hatalma alá adott földről – melyet számára a Teremtő megtisztít – a tisztátalan démoni behatásokat. Tehát nem egy mai értelemben vett jogi tulajdonról van szó, hanem egy bizonyos terület (földi és szellemi) tisztántartásáról, és ennek az utódok számára történő szisztematikus oktatásáról. Ez ki fog majd tűnni a későbbi Mózesi Törvény idevonatkozó föld-tulajdonlási rendjéből.
De mi történik Ábrámmal a fölismerés során?
"És lőn naplementekor, mély álom lepé meg Ábrámot, és ímé rémülés és nagy setétség szálla ő reá."
(1Móz 15: 12)
Hirtelen változáson megy át Ábrám. Hirtelen olyan erős felismerés dereng fel e lelkében, hogy szinte azonnal kiparancsolja testéből, és szinte kivágódik belőle az asztráltest. Ha ébren maradt volna, talán olyan görcsbe szorult volna minden izma, hogy menten megfulladt volna. Ez tehát a durva-fizikai test védekező-mechanizmusa. Hirtelen kiszállt a lelke az asztrál síkra (vagy akár még följebb), és így lényegesen erősebb burokban, testben éli meg ezt a traumát, amit a felismerés okozott neki. A Bibliában később is találkozunk hasonló esetekkel.
Majd a legdurvább fizikai testet átmenetileg elhagyva (mély ájulásszerű álomba zuhanva) hihetetlen pontossággal tisztázódik benne a kép, amit fölismert. Jehova szavait hallja, amelyet már olyan jól ismer.
"És monda az Úr Ábrámnak: Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz a földön, mely nem övé, és szolgálatra szorítják, és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig. De azt a népet, melyet szolgálnak, szintén megítélem én, és annakutánna kijőnek nagy gazdagsággal. Te, pedig elmégy a te atyáidhoz békességgel, eltemettetel jó vénségben. Csak a negyedik nemzedék tér meg ide; mert az Emoreusok gonoszsága még nem tölt be."
(1Móz 15: 13- 16)
Nos, ilyen jóslatot még álmában sem álmodhatott volna – gondolhatnánk. Pedig épp így történt. Az álom és annak magyarázata egyenesen a Teremtőtől származik. Előrevetítik Ábrám leszármazottait több mint négyszáz évre. Ábrám egy jó négyszáz éves jövőbe kap bepillantást. De azt is tudnia kell, hogy ennek a későbbiekben is halmozott jelentősége van.
Ez szól Izrael földi népéről, Jézus Krisztus megjelenéséről, az Armageddont közvetlen megelőző átfogó oktató-program jelentőségéről, a feltámadásról és az Utolsó Ítéletről. Sőt a Babilonból való visszatérésről, és még egyéb olyan eseményekről, amelyek a Teremtő népének megtisztulása utáni esemény-sort foglalták magukban.) Itt is megjelenik a negyvenes szám, méghozzá tízzel szorozva. A negyven itt is a helytelen vágyaktól való megtisztulás folyamatát jelöli – s hogy ez tízzel van szorozva, az arra utal, hogy – minden földi hívsággal, földi jóléttel kapcsolatos helyes szemléletmód kialakítására utal. Erre minden esetben szükség van, hogy az emberi szívbe olyan emlékek és érzelmek verjenek gyökeret, melyek alkalmassá teszik őket valóban az Istennek tetsző bölcs döntések meghozatalára. Ha ezek nem tisztulnának ki a szívből, akkor a tetteiket és döntéseiket továbbra is rossz hajlamaik irányítanák, melyeket Ádámtól genetikailag örököltek. Valójában ez mai kifejezéssel élve: célirányos genetikai transzformáció (de nem rossz értelembe vett génmanipuláció!).
Ábrámnak a továbbiakban viszonylag nyugodt életet, szép öregséget ígér – magzatokkal.
Azt mondja Isten. Hogy ezt a földet még nem most fogják teljesen birtokba venni, csak mintegy négyszáz éves tisztulás után. Itt most az emoreusok még nem olyan gonoszok, hogy el kéne pusztítani őket. (Bizonyos vitakérdések tisztázásának híjával még nincs elegendő isteni jogalap az ítélkezéshez.) Vannak még köztük, akik méltók az életre; ők még kiemelhetők, taníthatók. Emlékezzünk rá, hogy Ábrám szomszédai, akik tisztelettel övezik őt, szintén emoreusok (Mamré, Árnél, Eskol).
"És mikor a nap leméne és setétség lőn, ímé egy füstölgő kemencze, és tüzes fáklya, mely általmegyen vala a húsdarabok között."
(1Móz 15: 17)
Két féle tűz jelenik meg az áldozati állatok darabjai között. A kemence befogadja az égetni való anyagot – vagyis a Teremtő elfogadja Ábrámtól a felajánlott áldozatot, és persze annak értelmét is; felszálló füstje, pedig a földről az égbe szálló imádságot szemlélteti. Vagyis jóllehet, Ábrám egy khúsita áldozatot mutat be, mégis az Isten azt megtisztított értelemmel elfogadja, továbbra is kapcsolatban marad Ábrámmal, elfogadja közeledését és imáit. (Vonjunk párhuzamot a Péter apostolnak adott parancsával – miszerint egy nem-zsidó, egy római százados házát kellet meglátogatnia – s az ezt megmutató isteni álommal – melyben mindenféle állatokat [tisztákat és tisztátalanokat] kellett leölnie!). A másik tűz egy fáklya fénye. Ez a szövétnek lángja, vagyis a megvilágosító oktatás hatékony jelképe. Isten felvilágosította Ábrámot, az áldozat értelméről, és jelentőségéről; s a továbbiakban ennek fényében kívánja őt oktatni, útját egyengetni.
Minthogy az áldozat felajánlására a Teremtő szólította fel Ábrámot, azt megmagyarázta, s a továbbiakban ennek figyelembe vételével fog szolgájával kapcsolatot ápolni. Ezt határozottan egy kettejük által kötött szerződés jelképének tekinthetjük, mint ahogy a továbbiakban ez egyértelművé is válik.
"E napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, mondván: A te magodnak adom ezt a földet Égyiptomnak folyóvizétől fogva, a nagy folyóig, az Eufrátes folyóvízig. A Keneusokat, Kenizeusokat, és a Kadmoneusokat. A Hittheusokat, Perizeusokat, és a Refeusokat. Az Emoreusokat, Kananeusokat, Girgazeusokat, és a Jebuzeusokat."
(1Móz 15: 18- 21)
Tehát láthatjuk, hogy itt valójában egy szerződés köttetett a Teremtő és Ábrám között. Mindazonáltal ez a szerződés mintegy ötszáz év múlva lép hatályba, és közben még bizonyos leszármazottaival újra megerősíti (Izsákkal, Jákóbbal, Mózessel).
Isten egy akkora területet ígér Ábrámnak, amely a Nílustól az Eufráteszig terjed. Valójában a Biblia ókori történelme e térségben zajlik. Amikor az Írások a föld népéről, vagy az egész földről beszél, akkor valójában ezt a területet érti alatta. A héber nép valójában erről a területről tud. Az ezen túli területeket nem ismeri (bár természetesen tud róluk!). Ennek ellenére persze az Új-szövetség, vagy a Keresztény Görög Iratok már úgy említi a földet, hogy azon az egész földgolyó értendő (sőt egyes esetekben más, lakható világok is - akárcsak a teremtési folyamatok felsorolásában).
Tulajdonképpen, amikor Ábrámnak azt mondja a Magasságos, hogy általa a föld minden népe áldásban részesül, akkor azt Ő már a Keresztény Görög Iratokban értendő módon gondolja; de ezt Ábrám természetesen még nem tudja, Ha majd a feltámadása alkalmával megtudja, még nagyobb örömben lesz része. A fent felsorolt népeket mind neki adja a Teremtő a leszármazottainak. Ők az akkor ismert földön élnek, de idővel az Izrael kezébe adatnak, kiirtás végett. Ezzel fogja szemléltetni Isten, hogy a Mennyei Királysága hogyan fog majd tökéletesen tiszta imádati formát felállítani, és kiterjeszteni az egész földre (az egész emberlakta Világegyetemre).
